2012. szeptember 13., csütörtök

Nők a nemzetgazdaságban konferencia, 2012.09.13

Nem bírom ki, meg kell szakítsam a családi napközik történeti áttekintését, mert tegnap egy olyan klassz rendezvényen voltunk, amiről be kell számolnom!


először is köszönöm a részvételt mindenkinek, aki eljött tegnap a hódmezővásárhelyi konferenciára. :-) 

Egy kis összefoglaló belőle azoknak, akik nem voltak ott:
  • délelőtt előadások voltak, a program szerint http://nokanemzetgazdasagban.hu/program/. Izgalmas, és mindannyiunk számára új lehetőségeket mutattak be - van egy csomó olyan támogatási, együttműködési lehetőség mikor-és kisvállalkozásoknak, ami pl. egy családi napközinek is jó lehet, szóval mindannyian érdeklődve végighallgattuk az előadásokat (pedig én pl. rutinos lógós vagyok a konferenciákon, de most még én sem lógtam ki, ez nagy dolog...)
  • délután szekcióülések voltak, az egyiken (Mit tehet a HR szakmai a kisgyermekesekért) én is "speaker" voltam: http://nokanemzetgazdasagban.hu/speaker/dr-nagy-agnes/. Nos, itt sikerült lehengereljük a közönséget, és meggyőznünk arról, hogy a családi napközi a megoldás gyakorlatilag mindenre!  Szerencsére nyitott kapukat döngettünk - ezt ezúton is köszönöm azoknak a nyitott szívű és lelkű HR szakembereknek, akik részt vettek a diskurzusban: http://nokanemzetgazdasagban.hu/resztvevok/
A záró összefoglalónál is szóba került, hogy a családi napközik támogatása kulcsfontosságú - reméljük, hogy ez a tettek szintjén is realizálódik. A "hozzánk állás" egyértelműen pozitív volt - köszönöm a megjelent csanásoknak, hogy mutatták, hogy olyan női mikrovállalkozások vagyunk, akik helyet követelnek maguknak a nemzetgazdaság színpadán!

Remélem, sok ilyen hasznos rendezvény lesz még - ahogy azt is remélem, hogy egyre többen ismerjük fel, hogy ahhoz, hogy döntéshozók számoljanak velünk, meg kell mutassuk magunkat!

No, indulok a KÚT képzésre! :-) Kár, hogy lemaradtam a tegnapi napjáról, de hát 2 helyen lenni még én sem tudok egyszerre...


















Csilla készített fotókat (köszönjük!), íme: 

2012. szeptember 12., szerda

A kezdetekről (2008)

A nagyon kezdetekről és rólam itt olvashattok, ezt nem ismétlem meg: Nagyágiról bemutatkozás

2008-ban szerveztem egy konferenciát a Népfőiskolai Társaság támogatásával.
2008Képzés és munka nőknek - helyben
Magyar Népfőiskolai Társaság (Szociális - és Munkaügyi Minisztérium, Nemzeti Szakképzési - és Felnőttképzési Intézet)
Egyenlő esélyt a tanulásban mindenkinek! "A művelődés hete - a tanulás ünnepe" tematikus programsorozatban való részvételProgram (konferencia) megvalósulása, 2008.10.16, Kisszállás

Sajnos a háttéranyagot már leszedték, kár, mert a programok között ott voltunk MI is. A lényeg az volt, hogy meghívtuk a környék összes polgármesterét, jegyzőjét, óvoda-és iskolavezetőjét, munkáltatóját, úgy kb. 60 km-es körben. És az akkori minisztériumi döntéshozókat is persze.
No, a lényeg, hogy túl sokan nem voltunk. Egyszerűen NEM HITTEM EL, hogy ennyire nem érdekel senkit ez a téma. Egy olyan vidéken, ahol a homokon kívül nagyjából nincs semmi (munkahely meg bölcsőde, az sincs).
Érdemes ezen gondolkodni, addig is íme adalékként a program prezije:

























Céges családi napközi? Hogy MICSODA?

Tudom, tudom. Vannak bölcsik, meg ovik. Olyan munkahelyi bölcsik meg ovik is vannak (bár inkább voltak). Miért is nem jó ez?
De, jó. Minden jó. De nincs. Viszont van valami, ami van (lehetne), rugalmas, profi, jó a gyereknek (ugye, ez is szempont?), jó a családnak - és jó a munkáltatónak. Mert ugye itt most arról beszélünk, hogy az anyuka is dolgozna (mert szeretne, vagy mert kell a pénz, talán mindegy is), de vagy nincs hova tenni a gyerkete, vagy ha van, akkor is nem ér érte oda, meg hova tegye szünetekben, meg nagyon sokan vannak, és állandóan beteg.

No, ezt szeretnénk körbejárni.
Séta indul!